|
Fallal választották el a romákat Nagymihály lakói, mert a cigányok WC-nek használták a környéket, szétdobálták a szemetet, megrongálták az épületeket. Saját költségéből - körülbelül 3000 euróért - 25 méteres betonfalat építtetett a kelet-szlovákiai Nagymihály egyik lakótelepének több mint félszáz családja, hogy távoltartsa a szomszédságban lévő romatelep lakóit saját lakhelyétől. A lakótelepen korábban már egy másik falat is emelt az önkormányzat, az indoklás szerint zajárnyékolás céljából. A most nyáron átadott új falrész ehhez kapcsolódik. Az összes fal összekapcsolásával így mostanra egy 500 méter hosszú falrendszer jött létre a kelet-szlovákiai város lakótelepén.
A romatelep 1800 lakója tiltakozik a fal ellen, amely megakadályozza őket abban, hogy a lakótelepen keresztül járjanak be Nagymihály központjába. "Lassan nem lesz merre mennünk. Mindent elszigeteltek. A lakóházak között sokkal közelebb lenne az orvos is" - panaszkodott egyikük a lapnak. A lakótelep lakói szerint viszont a falra azért volt szükség - írja a Sme című liberális pozsonyi napilap -, mert a romák WC-nek használták a környéket, szétdobálták a szemetet, rongálták az épületeket.
|
|
Körülbelül húsz embert vettek őrizetbe az Arizona amerikai szövetségi államban lévő Phoenixben, az ebben az államban hozott bevándorlási törvény ellen szervezett tüntetés során. Több száz bevándorláshívő aktivista és mesztic tüntetett a frissen életbelépett bevándorlási törvény ellen. Noha egy szövetségi bíró felfüggesztette a törvény legvitatottabb pontjait, a törvényt még mindig "elfogadhatatlannak" tartják a bevándorláspárti civilek.
Az arizonai republikánus szenátorok korábban közölték: azért döntöttek a szigorításról, mert a szövetségi kormány nem tudja megállítani az illegális bevándorlók áradatát, nem képes gátat szabni a kábítószer- szállítmányoknak, nem tudja biztosítani a déli állam mexikói határszakaszának védelmét. A republikánusok szerint a határ térségében élő arizonai lakosság attól tart, hogy a mexikói drogháború, az erőszak átcsaphat az Egyesült Államok területére.
|
|
Minisztereivel és a rendőri vezetőkkel tartott válságtanácskozást szerdán a francia államfő a rendőrök és cigányok között kitört összecsapások miatt. Nicolas Sarkozy "biztonsági problémának" nevezte a történteket. Jogvédő csoportok szerint az államfő "megbélyegezte" a kisebbségeket, miután háborút hirdetett a bűnözés ellen azután, hogy a közép-franciaországi Saint-Aignan-ban összecsapások voltak rendőrök és cigányok között és a cigányok megtámadtak egy rendőrőrsöt is.
A maszkot viselő cigányok megpróbáltak betörni a rendőrőrsre, megrongáltak több épületet és autókat gyújtottak fel haragjukban, mert a rendőrök agyonlőttek egy cigány férfit, aki megtámadta őket a kocsijukban. Sarkozy nemcsak a Saint-Aignan-ban történt súlyos incidensekre reagált a bűnözés elleni háború meghirdetésével. Mint mondta: a Grenoble-ban történtek is indokolták azt.
|
|
Széles körben nem terjesztett fejlemények okozhatták a dél-afrikai labdarúgó VB-n csúfos eredményt produkáló egykori világbajnok teljesítményét. Noha valódi faji harmóniát sugároz a nyilvánosságnak a „francia nemzeti” tizenegy, már semmi sem tűnik nyugodtnak a csapatban, mivel faji viszályok osztják meg a 12 évvel ezelőtti világbajnok mai válogatottját, amely eredményeképp a 2010. évi dél-afrikai labdarúgó VB-n egyetlen győzelem nélkül az A-csoport utolsó helyén végzett.
A csapatot komolyan gyötrik belső etnikai viszályok, így ha a játékosai a világ legjobbjai közé is tartozhatnak, befelé megosztottak. Sidney Govou, a csapat fekete játékosa bevallotta a francia L’Equipe – nek adott nyilatkozatában, hogy léteznek faji klánok a francia futballválogatotton belül, amelyek okolhatók azért, hogy a fehér focista, Yoann Gourcuff kimaradt a Mexikó elleni kezdő tizenegyből.
„A mindennapi életben az összetartozás pontjait keressük, Franciaország esetében is. Ha megnézed kapcsolódás, összetartozás pontjait, a bőr színe jut eszedbe" – tette hozzá Govou.
|
|
A párizsi rendőrség megtiltotta a "kolbász és pia" elnevezéssel a Facebookon szerveződő "hatalmas aperitif" megtartását a francia főváros egyik muzulmánok lakta negyedében. A prefektúra "a közrend megzavarásának súlyos kockázatával" indokolta a döntését, amely valamennyi tervezett ellentüntetésre is vonatkozik.
A francia fiatalok körében az elmúlt hónapokban divat lett a Facebook közösségi oldalon szerveződő apéro géant, azaz hatalmas aperitif: egy hetekkel előre meghirdetett estén és megjelölt helyen több ezren gyűlnek össze spontán utcai bulizásra. A Párizs XVIII. kerületében tervezett találkozó lett volna azonban az első politikai célú rendezvény: a negyed "identitásbeli és területi visszafoglalására" a "disznóhús kedvelőinek". A közös kolbászevésre és borivásra invitáló programot a hagyományosan kozmopolita és elsősorban munkásrétegek által lakott Goutte d,Or egyik lakója hirdette meg (Párizs ezen környékén a lakosság harmada külföldi, míg más kerületekben 17,5 százalékos ez az arány). Sylvie Francois "őshonos és nem politizáló franciaként" elítéli a környék iszlámosodását.
|
|
A labdarúgó világbajnokságra készülve sokan aggódtak, hogy a rossz közbiztonságáról ismert Dél-Afrika hatóságai meg tudják-e akadályozni az erőszakos esetek és rablások tömeges megismétlődését, nem alaptalanul. A Mail&Guardian című dél-afrikai lap ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy a biztonsági felkészülés részeként Dél-Afrika 665 millió dél-afrikai randot (20,2 milliárd forint) költött speciális berendezésekre, és további 640 millió randot (19,5 milliárd forint) a csak a világbajnokság biztonságára ügyelő 41 ezer rendőr kivezénylésére. "A biztonsági aggodalmak azonban nem szűntek meg" - írta a dél-afrikai lap.
A dél-amerikai játékosoktól körülbelül 600 ezer forintnyi dollárt és eurót loptak el egy johannesburgi ötcsillagos hotelben. Sokan megkérdőjelezték a FIFA döntését, amikor a világ egyik legveszélyesebb országának, a Dél-afrikai Köztársaságnak adta az idei világbajnokság rendezési jogát. Úgy tűnik, nem csak az utcákon leselkednek veszélyek az oda utazókra, a kolumbiai válogatott tagjait ugyanis az ötcsillagos Hyde Park Southern Sun szállodában lopták meg, ami nem volt túl jó előjel a vb kezdete előtt.
|
|
Zavargások voltak Stockholm egyik elővárosában, amelynek során a színes bőrű bevándorlókból álló rendbontók felgyújtottak egy iskolát. A zavargások Stockholm egyik elővárosában, Rinkebyben történtek, amely még az 1960-as években épült, és lakosai elsősorban a svéd fővárosba érkezett bevándorlók közül kerülnek ki.
Az SR svéd közszolgálati rádió jelentése szerint az oltási munkálatokat egyelőre hátráltatja, hogy a tűzoltók épségét kővel dobálózó fiatalok veszélyeztetik. Még egy szolgálatban lévő rendőrautót, sőt egy városi autóbuszt is megdobáltak a rendbontók, valamint felgyújtottak több parkoló autót. A leégett iskola, a Rinkeby Akadémia feladata éppen az, hogy a városrészben élő fiatal tehetségeket támogassa. A Stockholm északnyugati részén elterülő peremvárosban már előző éjjel is zavargások voltak. A rendőrség akkor két fiatalt vett őrizetbe.
|
|
A bevándorlás miatti aggodalmak ellenére az Egyesült Államokban egyre több a házasság a különböző etnikumú és bőrszínű emberek között. 2000 óta 20 százalékkal nőtt az ilyen frigyek száma, igaz, egy évtizeddel korábban a növekedési mutató még 65 százalék volt.
1990 és 2000 között soha nem látott ütemben nőtt különböző bőrszínűek közötti vegyes házasságok száma, és megközelítette a 4,5 milliót. Vegyes házasságból még mindig egyre több van, bár a növekedés lelassult. A most közzétett adatok szerint az Egyesült Államokban született latinók és ázsiaiak már inkább egymás között házasodnak, viszont a színesbőrűek még mindig sokkal nagyobb arányban lépnek frigyre fehérekkel, mint korábban.
A demográfusok szerint a keveredést befolyásolják a közelmúlt nagy bevándorlási hullámai, melynek során az ázsiai és latin-amerikai származásúak egyre inkább saját etnikumukból származó partnerekkel kezdtek házasodni. "A fehérek növekvő bevándorlóellenessége miatt a bevándorlók egy része saját etnikumában keres menedéket" - mondta Daniel Lichter, a Cornell Egyetem professzora.
|
|
A burka viselését jelentősen megszigorítani kívánó francia törekvések nyomán az olasz hatóságok is fontolóra veszik, hogy betiltsák az egész testet takaró női ruhadarabok viselését. Erre utal, hogy a nőpolitikáért felelős miniszter egy sajtónyilatkozatában a nyilvános helyeken viselt öltözéket szabályozó törvény felülvizsgálatáért emelt szót. A törvény szövege szerint nem szabad olyan ruhadarabot viselni közterületeken, amely nem teszi lehetővé az arc felismerését.
Mara Carfagna szerint a módosítandó törvénynek egyértelműen ki kell mondania: a nyilvánosság előtt nem lehet olyan viseletben megjelenni, amelyen csak a szemek előtt van keskeny rés (ez a női ruha az úgynevezett nikáb), illetve a rést is sűrű szövésű rács takarja (burka). Az olasz jogrend az elmúlt években csak azért legitimálta ezeket a ruhadarabokat, mert a valláshoz kapcsolódnak - hangoztatta a miniszter. Véleménye szerint meg kellene tagadni az olasz állampolgárságot azoktól a muzulmánoktól, akik arcuk elfedésére kényszerítik családjuk nőtagjait. "Csak így van lehetőség a valódi beilleszkedésre" - hangoztatta Carfagna, aki szerint a burka nem vallási jelkép, hanem a nők férfiak által történő elnyomásának az eszköze.
|
|
Az Egyesült Államokban újra növekedő tendenciát mutatnak a jobboldali csoportok, '10. IV. 17-én ennek jegyében rendezett tüntetést az illegális bevándorlás ellen Los Angeles belvárosában egy amerikai faji szeparatista szervezet körül-belül száz tagja, de nagyjából ötszáz kiabáló színes bőrű és hippi ellendemonstrátor fogadta őket. A dühöngő ellentüntetők köveket hajítottak fehér aktivisták felé, mire a rendőrség többüket őrizetbe vette.
A szegregáció szükségességét hirdető, detroiti központú Nemzeti Szocialista Mozgalom tagjai a városházától délre elterülő gyepen gyűltek össze. Beszédeket mondtak, amelyek mindegyikét német jelszavakkal kezdték. A demonstráció 1 órás ideje alatt amerikai zászlókat és horogkeresztes lobogókat lengettek. Az önkívületi állapotban őrjöngő ellentüntetőket rohamrendőrök akadályozták abban, hogy közelebb kerüljenek a rasszistákhoz, mégis néhányan közülük kővel dobálták a másik tábor tagjait.
|
|
Az európai gyarmati "zsarnokságnak" mára nyomai sem maradtak az egyenlítői országban, a közállapotok ennek dacára, vagy inkább ennek következményeként jobban hasonlítanak az őskor kezdeti időszakára, mintsem egy XXI. századi civilizált létformára. Az ország - Kolumbia után - a világ második legmagasabb bűnözési rátájával büszkélkedhet, miközben a nők elleni nemi erőszak valóságos népszokássá vált a fekete lakosság körében.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban megerőszakolt áldozatok 60 százalékát fegyveres férfiak becstelenítették meg, derült ki a Harvard emberijogi szervezetének jelentéséből. Négy év alatt négyezer nemierőszak-áldozattal készítettek interjút a Harvard Humanitarian Initiative munkatársai. A vizsgálat eredménye szerint drámaian növekedett a fegyveresek és civilek által elkövetett erőszak is. A legtöbb eset a keleti Kivu tartományban történt. A kutatás eredményeit éppen annak a vitának a közepén közölték, ami arról szól, hogy az ENSZ békefenntartó csapatai visszavonuljanak-e a Kongói Demokratikus Köztársaságból.
|
|
Eugene Terre'Blanche-t, az apartheid elszánt hívét otthonában, álmában, orvul gyilkolták meg. A 69 éves mozgalmárt két néger alkalmazottja verte agyon, miután állítólag anyagi jellegű nézeteltérés támadt köztük. A feketék által kontrollált rendőrség és a polkorrekt helyi, valamint nemzetközi média újabb és újabb tébolyult variációkkal áll elő a gyilkosság motivációját illetően, a legutóbbi szerint az idős férfi fajtalankodni kívánt fiatal néger alkalmazottaival. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy Terreblanche nem fizette ki a bérüket azért a munkáért, amelyet a farmján elvégeztek.
A liberális sajtó a faji feszültség újbóli kiéleződésről cikkez Fokvárostól Budapestig, rettegésben élő feketékről festenek képet, akiket bosszúszomjas fehérek tartanak sakkban. Mindezt annak fényében érdemes megvizsgálni, hogy Mandela hatalomszerzése óta 3000 fehér farmert (és családját) mészárolták le "földfoglaló" néger bandák, továbbá közel másfél millió fehér dél-afrikai kényszerült elhagyni szülőhazáját, hogy angolszász többségű országokban keressen új otthont.
|
|
Tíz év alatt felére csökkent Malmö zsidó lakossága. A városba hatvanezer muzulmán vándorolt be, köztük sok palesztin. A helyi zsidó közösség szerint a fiatal muzulmánok folyamatosan zaklatják őket, írja a Washington Times. A lap értesülései szerint az elmúlt tíz évben megfeleződött a svéd város zsidó lakossága, mára már csak hétszázan maradtak, de többen is fontolgatják a kivándorlást Izraelbe.
A menekülés oka, hogy az elmúlt években nagyon elszaporodtak az úgynevezett "gyűlöletbűntények" a városban. Marcus Eilenberg 32 éves ügyvéd szerint a helyi hatóságok nem veszik elég komolyan az eseteket. Shneur Kesselman ortodox rabbi szerint a gyűlöletbűntények többségét fiatal muzulmánok követik el. "Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt öt évben hány támadást követtek el szélsőjobboldaliak. Az esetek 99 százalékában muzulmánok a támadók" - nyilatkozta.
|
|
Az új évtized kezdetén Olaszországban a bevándorlók és az őslakosok közötti harmónia végképp megbomlani látszik, aminek minden kisebb és nagyobb olasz város nyugalma látja a kárát. Milánóban és Rosarnóban is összecsapások törtek ki a rendfenntartók és a bevándorlók között. A milánói alpolgármester szerint a bevándorlók közötti feszültségek miatt Milánóban szinte mindennaposak az összetűzések.
Riccardo De Corato elmondta, hogy a legfrissebb incidens észak-afrikai és dél-amerikai bevándorló fiatalok csoportjai között tört ki. A szokásos utcai összetűzés során autókat rongáltak meg és kirakatokat törtek be. Az erőszak az éjszakai órákba nyúlt, mire a rendőröknek sikerült ellenőrzésük alá vonni a helyzetet. Pár héttel korábban komoly összecsapások robbantak ki a 15 ezer lakosú Rosarnóban is, miután több száz, többségében illegálisan foglalkoztatott fekete bevándorló tüntetett a városban, amiért helyi fiatalok előzőleg állítólag rálőttek több társukra. A zavargások több napon át folytatódtak.
|
|
A szerző a Columbia Egyetem Pszichológiai Tanszékének egykori vezetője, a Amerikai Pszichológiai Szövetség (APA) volt elnöke. Jelen írása a The Truth At Last 454. (2006) számában jelent meg. Georgia Állam Főiskolai szintfelmérő tesztjei. Az egyes teszteket elvégző etnikai csoportok százalékos eredményei.
A négerek és fehérek közötti különbségek okainak magyarázatára két ellentétes nézet létezik. Az egyik szerint a különbségekért nagyrészt - ha nem teljesen - a környezeti okok a felelősek. Az ellentétes oldalon, az öröklődési nézet hívei úgy vélik, hogy a bizonyítékok súlya a különbségek nagyrészt genetikai eredetét támasztja alá. Úgy vélik tehát, hogy átlagosan a négerek mindig alacsonyabb szinten teljesítenek, mint a fehérek, mivel rosszabbak a genetikai adottságaik.
|
|
Az Egyesült Államokban született gyermekek majdnem fele kisebbségi szülőktől származik – írja a New York Times. A lap által idézett társadalomkutatók szerint azonban néhány éven belül paradox lehet kisebbségekről beszélni. Az ázsiai, fekete és hispán szülők gyermekeinek száma már a most nyilvánosságra hozott kutatások szerint majdnem túllépi a fehérekét: a 2008 júliusát megelőző 12 hónapban kisebbségiek tették ki az összes amerikai születés 48 százalékát. Ugyan a gazdasági válság némileg törést hozott a felfelé ívelő tendenciákban – a bizonytalan helyzet miatt kevesebben vállalnak gyereket – a legóvatosabb becslések szerint is néhány éven belül 50-50 százalék lesz ez az arány.
|
|
Dr. David Duke-nak a moszkvai Európa és Oroszország: Új Perspektívák konferencián előadott tanulmánya.
Ennél megfelelőbb nem is lehetne, mármint az, hogy a Föld európai népének legnépesebb városába gyűlünk össze. Moszkva utcáin látható csodálatos népünk tömege bizonyos fokig reménnyel tölt el minket. Másrészt viszont a világos szemek és fehér arcok elhomályosítják előttünk azt a sötét veszélyt, ami fenyeget. Moszkvában sétálva bárki azt gondolhatja, hogy népünk nincs válságban. Pedig valójában hosszú létünk legsötétebb veszélyével kell szembenéznünk.
Az európai nép a biológiai feledés szakadékának szélén áll. A Föld minden fehér országa katasztrofálisan alacsony születésszámokat produkál. Az európai származásúak születési aránya világszerte mindössze 1.2 gyermek minden potenciális szülőpárosra. Ez a népesség több, mint negyven százalékos csökkenését jelenti minden egyes generációban, és akkor még nem számoltuk hozzá a nem-európaiakkal kötött faji vegyes házasságok tényezőjét, ami szintén jelentősen csökkenti az európai genotípus születési arányát.
|
|
Az Egyesült Államokban tavaly november 3-án lezajlott helyi választások legmarkánsabb ténye az volt, hogy az eredmények alapján immáron világosan látszik: az amerikai szavazók választását nagyrészt etnikai (faji) kritériumok befolyásolják. Ron Brownstein politológus „A demokraták a fehérek bujkálásával szemben” című írásában (The National Journal, 2009. november 7.) a jelenséget elemezve olyan felméréseket idéz, amelyek igencsak alkalmasak arra, hogy megdöbbentsék, sőt megijesszék a sokfajú társadalom apostolait.
Eszerint a fehér lakosság körében a munkások 75, a kisiparosok/kézművesek 70, a nyugdíjasok 66 és a diplomások 60 százalékának a szavazatát rendszeresen a republikánusok kapják, miközben egyfajta tüköreffektus érvényesül abban is, hogy „a faji kisebbségek viszont egyre inkább a jelenlegi szövetségi kormányzattal azonosulnak”, tehát a demokrata jelöltekre voksolnak. Mindez Brownstein szerint „baljós fenyegetést jelent az Egyesült Államok stabilitására nézve”, és úgy véli, hogy a (számára) legrosszabb még csak ezután következik. Ha ugyanis nem történik érdemi változás, akkor a fehér választók egyre ellenségesebbek lesznek a szövetségi állammal és Washingtonnal szemben, és erősödni fognak a különböző szecesszionista törekvések.
|
|
Dr. Wolfgang Schmidtke 1969-től 1972-ig a pretóriai egyetem virológiai intézetében dolgozott, majd 1972-ben a zürichi egyetemen virológus doktorrá avatták. 1975-től 1978-ig Nigerben tevékenykedett, mint fejlődést elősegítő tudományos munkatárs és onnan kiterjedt utazásokra vállalkozott Burkina Fasóban, a korábbi Felső-Voltában. A nyolcvanas években kétszer átszelte a Szaharát, 1995-ben felderítette Kamerunt, majd tíz évvel később Ugandát.
- Schmidtke úr, a jelenkor témája a harmadik világ adósságának elengedése. Kinek használ ez az intézkedés?
- Az adósság elengedése egy propaganda-manőver a harmadik világ számára és korántsem válik a fogadóállamok hasznára. A felhalmozódó gigantikus adósságok rossz benyomást keltettek, mert megmutatták, hogy akár a normális kereskedelem is veszélyes alulfejlett országokkal, hiszen a szállításokat nem fizetik ki. Ha azonban, mint most, a szállító országokban az államháztartás a szállító cégekkel szemben követelésekkel áll elő, akkor megint csak semmi sincs rendben. Ugyanakkor ezzel az adósságelengedéssel a fejlesztési segélyek teljes kudarcát kendőzik el. Az egyetlen, ami fejlődött az elsősorban a néptömegek mennyisége Fekete-Afrikában. Ezek a tömegek mozgásba lendültek, hogy Európába jöjjenek. A meghívást a jelenlegi európai kormányoktól kapták!
|
|
A bevándorlók által lakott Bilderstöckchen negyedben 2009. október 13-án egy lakóház belső udvarában férje meglepte a 29 éves Hannah H.-t. A szemtanúk szerint előbb szidni kezdte a nőt, majd előrántotta kését és több tucatszor arcon szúrta. Néhány perc múlva ott voltak a rendőrök és a mentők, de már késő volt. Hannah H., három gyermek anyja akkor már halott volt. A férj elmenekült. Az azonnal megkezdett körözésben a leírás nagyon kevéssé volt konkrét. A leírásban egyetlen szót sem vesztegettek haj- és bőrszínére, német nyelvismeretére vagy a körözött személy nemzetiségére. S még mindig megtagadják a rendőrségi szóvivők a tájékoztatást a körözött személy nemzetiségéről és vallásáról, hogy "egyetlen népcsoportot se rágalmazzanak", amint az a kölni rendőrség nyilatkozatban állt, annak ellenére, hogy több szomszéd egyértelműen nyilatkozott a sajtónak. Eszerint a feltételezett gyilkos egy muzulmán, jordán férfi, míg az áldozat egy muzulmán hitre tért német nő volt, aki haláláig fejkendőt viselt.
|
|
Eljöhet az idő, amikor Amerika lakosságán belül a fehérek aránya kisebbsége szorul - de a befolyásos emberek legjavát mégis ők fogják adni. Legalábbis ezt szellőztette meg egy hivatalos felmérés.
Azt már régóta tudjuk, hogy az amerikai fekete lakosság népességszaporulata jobb a fehér lakosokénál, hogy egyre több a főleg mexikói-kreol bevándorló, és hogy Kalifornia és Florida, valamint Texas egyes részein vannak olyan városok, ahol nem értik az angol beszédet. Tehát Amerika demográfiai térképe folyamatosan változik át a fehérek rovására. Sokan már Barack Obama, az első néger elnök megválasztását is vészjelzésnek tekintették, ugyanis győzelme elsősorban a nem fehér lakosság szavazataira épült.
Amerikának jelenleg 308 millió lakosa van, akinek majd kétharmada fehér - az illegális bevándorlók száma pedig legalább 12 millióra tehető. 2050-re ez a szám az előrejelzések szerint 399 millióra kúszhat fel, és ekkor a fehérek aránya csupán 49,9 százalék lesz. A spanyoloké viszont megnő 15-ről 28 százalékra, az ázsiaiaké 4,4-ről 6 százalékra - a feketék aránya pedig érdekes módon nem fog változni, marad 12,2 százalék. Ráadásul a társadalom elöregedése is drasztikusan megnő majd: a 85 év és felettiek arány a megtriplázódik, számuk eléri a 18,6 milliót.
|
|
Ma már senkit sem lepnek meg az ezerszám nyíló kínai kereskedések Magyarországon és világszerte, illetve már nem meglepő összefutni az utcán egy kínai társasággal, esetleg egy iskolába járni helyben született kínaiakkal.
Ez az állítás Afrikára is igaz. Nagyjából a XX. század elejétől kezdve figyelhetők meg a kínai migráció jelei világszerte és ez alatt érthetjük Afrikát is, ugyanis már az 1910-es években érkeztek kínai telepesek Dél-Afrikába. Bár ez akkor csak egyedi eset volt, de az idő múlásával egyre nagyobb számban érkeztek bevándorlók (főleg Dél-Afrikába, amely ma is a legfőbb bázisuk a kontinensen) a század utolsó évtizedében pedig már tízezrével mentek kínai kereskedők és farmerek Afrikába, a kínai kormány jóváhagyásával és támogatásával.
|
|
2007. január 6-a szombat, Tennessee állam, Knoxville városa. Egy 23 éves fehér amerikai fiatal, Christopher Newsom randevúra hívta barátnőjét, Channon Christiant, amiről soha nem tértek vissza. Miközben autójukkal egy másik pár házához közeledtek, egy négerekből álló banda megállította és elrabolta őket.
Az elkövetkezendő 24 órában megverték, többszörösen megerőszakolták, vadállati kegyetlenséggel megkínozták, majd megölték mindkettejüket. A lány valószínűleg még élt, amikor levágták a melleit. Egy-egy helyi vagy rövidhíren kívül a fehérellenes liberális tömegtájékoztatás hallgat, az ismertebb orgánumok közt kivételt képzett Hal Turner rádióműsora.
Fordított esetben minden bizonnyal néger bandák gyújtogatnának szerte Amerikában és rasszista gyilkosságról rikácsolnának minden hullámhosszon a "jogvédő közösség" tagjai. A négerek, miközben csak 15 százalékot tesznek ki az USA-ban, sokszoros gyakorisággal ölnek fehéreket, mint fordítva, és nagyon gyakran rituális kegyetlenséggel. Azonban nemhogy megbánnák tetteiket, weboldalakon ünneplik a mészárlásokat.
|
|
Az országok gazdasági fejlettsége lakóik intelligenciaszintjétől függ. Ez az első hallásra teljesen nyilvánvalónak tűnő megállapítás ama tudományos munka konklúziója, amelyet egy ír és egy finn tudós tett közzé nemrég az USA-ban, amely sajátos történelmi tapasztalatai és alkotmányában a szólásszabadságnak biztosított abszolút elsőbbség miatt sokkal nyitottabban – mondhatni kevésbé görcsösen – viszonyul az emberek, népek, fajok közötti különbségeket feszegető tézisekhez, mint az antirasszista totalitarizmusnak mára teljesen behódolt Európa.
Amikor a britek 1957-ben megadták a függetlenséget Ghánának, az optimisták azt jósolták, hogy ez a természeti kincsekben bővelkedő afrikai ország rövidesen utoléri az európai életszínvonalat. Akkoriban a ghánai GDP összege jóval meghaladta Dél-Koreáét (500 dollár 80 ellenében), a nemzetközi kongresszusokon pedig az újonnan felszabadult országok vezetői a fejlődés „afrikai útjáról” hadováltak, amely szerintük képes lesz egykettőre felszámolni a gyarmati elnyomás maradványait és bebizonyítani a világnak, hogy Afrika az emberiség jövője.
|
|
A jövőbeni történészek 2006-ot úgy fogják feljegyezni, hogy ez volt az az év, amikor Európában a muszlimok jelentős választási tényezővé váltak. A demográfusok ezt régóta jósolták, ennek ellenére a multikulturalizmus bajnokai meglepődtek, hogy a muszlimok elsősorban a jelölt etnikumát nézik: a muszlim szavazók a muszlim jelöltekre szavaznak, még akkor is, ha a jelölteket a pártjuk egy olyan körzetben indította, ahol gyakorlatilag semmi esélye sem volt a győzelemre.
Ez azt jelenti, hogy a muszlim jelölteket a "bennszülött" politikusok hátrányára választották meg. A pártvezetők, akik hozzászoktak, hogy a kedvenceiket ott indítsák ahol jó eséllyel fognak nyerni, meglepődve tapasztalták, hogy a törökök csak a török jelöltekre szavaztak, és a marokkóiak pedig csak a marokkóiakra. Ez a jelenség belülről emészti fel azokat a pártokat, akik muszlim jelölteket indítanak. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a radikális mohamedánok le fogják nyúlni a pártot. A belga és holland szocialista pártokban most pontosan ez történik.
|
|
Afrikában a nemi érés előtt álló szűz kislányok megerőszakolása és megkínzása az AIDS betegségtől való félelem egyik legelterjedtebb védőeszköze lett. A muti néven "jegyzett" rituális gyerekgyilkosságok azonban egészen más célt szolgálnak. A lemészárolt gyerekek késsel levágott végtagjaiból, kimetszett belső, és le- vagy kivágott nemi szerveiből a varázslók gyógyszereket készítenek és a holtak lelkét az isteneknek ajánlják fel.
2001 szeptemberében a londoni Temzén jókedvűen hajókázó-söröző turisták egy vízben úszó barna színű csomagra lettek figyelmesek. A sétahajón szolgálatot teljesítő matrózok egyike kihalászta a pakkot, és akkor derült ki, hogy nem csomagot, hanem egy feketebőrű kisfiú testtörzsét találták meg. A gyerek fejét és kezeit, lábait tőből levágták és az azonosíthatatlan holttestet a vízbe dobták. A megindult nyomozás kapcsán az angol lapok első oldalára került a dél-afrikai bennszülöttek európai bevándorlásával összefüggésbe hozható felderítetlen muti gyilkosságok ügye is. A BBC egy hosszú cikket szentelt a témának, és az újságíró az évszázados hagyományok bemutatását egy fiatal dél-afrikai lány megtörtént esetén keresztül mutatta be az olvasóknak.
|
|
A francia zsidók egyre nagyobb számban hagyják el az országot. Menekülnek a muszlim "antiszemitizmus" hullámai elől. Mennek Izraelbe, az Egyesült Államokba és egyre többen Montreálba.
Romain Barthel a párizsi Lycee Diane Benvenuti magán középiskola igazgatója az intézmény kapujában üdvözöl engem. Miután a fegyveres biztonsági őr által védett beléptető kapun áthaladunk, Mr. Barthel végig vezet az iskolán, amit három évvel ezelőtt építettek és amire azt mondja, hogy "az új valóság követelményeit követi. Minden egyes ablak bomba és golyóbiztos. Minden közös helyiségben biztonsági kamerák vannak. Továbbá észre fogod venni, semmiféle tábla sincs kinn, ami arra utalna, hogy ez egy zsidó iskola."
Mr. Barthel két fiatal zsidó gyerek apja, akik a múlt évben egy buszon utaztak Párizs északi külvárosában, ahol felgyújtották a járatot. Elmondása szerint senki nem tesz semmit, hogy megfékezzék ezt a fajta vandalizmust. Sem a rendőrség, sem a kormány. Azt mondta, hogy a francia zsidóság egyre jobban úgy érzi, a saját kezükbe kell venniük a biztonságukat. "Ez két dolgot jelenthet: vagy bebunkerozzuk magunkat golyóálló üvegek mögé, vagy elmegyünk."
|
|
A Dél-Afrikai Köztársaságban 2008 tavaszára gyakorlatilag alig pár tízezer fehér öngyilkos-jelölt maradt. A többség már régen külföldre menekült, zömmel Ausztráliába és Új Zélandra költözött. A még kitartó fehérbőrű lakosságot a négerek minden áldott nap változatos kínzásokal és állati kegyetlenséggel gyilkolják, ölik és erőszakolják meg.
A gyönyörű tengerpart strandjai kambodzsai típúsú, az elkapott fehéreket megerőszakoló és kivégző "gyilkosság mezőkké" (killing fields) váltak, a johannesburgi felhőkarcolókból kimenekültek a fehérek, a csupa üveg irodapaloták márvánnyal burkolt előcsarnokában négerek olajoshordókban tüzelnek, az utcákon elkapott patkányokat nyárson sütik a bejáratnál, a földszinti irodákban szalmákon kecskéket tartanak, a valaha manikűrözött parkokban, sétányokban fülig ér a szemét és az emberi ürülék, a kibelezett és kiégett autók, bűzös matracok égnek álló rugói díszítik a látképet, emelik a látogató hangulatát. A rendőrség tehetetlen, nem is akar semmit csinálni a fehérek fel- és bejelentéseivel, szándékosan tétlenül nézi a négerek ámokfutását a fehérek ellen.
|
|
Európa a Római Birodalom bukása óta sohasem volt ilyen drámai helyzetben, mint ma, amikor történelme legsúlyosabb fenyegetésével szembesül, és nem tud róla, vagy inkább nem akarja meglátni. Az európaiakat gyorsan és tömegesen elözönlötték, megszállták és gyarmatosították a déli népek és az iszlám, és egyedül a saját hibájukból alávetették magukat az Egyesült Államoknak, amely kíméletlen gazdasági háborút folytat ellenük.
A demográfiai összeomlás általános elöregedéshez és egyes korcsoportok elfogyásához vezetett, a mesterkélt optimizmusba bújtatott dekadens és nihilista ideológiák ugyanis szabályszerűen "kiherélték" az európaiakat, miközben kulturális és oktatási hanyatlás, primitivizmus és anyagiasság kerítette őket hatalmába. Európa a világ beteg embere, és a politikai osztállyal együtt az értelmiségi elit is közreműködik ebben az etnikai öngyilkosságban. Szerintem ugyanis nem "bevándorlásról", hanem gyarmatosításról és invázióról van szó, amely megváltoztatja Európa biológiai és etnokulturális alapját, ugyanakkor úgy vélem, hogy nem kell engedni a reménytelenségnek, mert a harc csak most kezdődött el, és az azonos eredetű népeknek össze kell fogniuk.
|
|
Az ország, amelyik Bergmant, az Abbát és a Volvot adta a világnak, Észak-Európa Boszniájává válhat. A "svéd modell" nem egy fejlett gazdasággal rendelkező ország stabil és békés mivoltára fog utalni, hanem az utópisztikus multikulturalizmus eurábiai horrorjára. Egy elfuserált szocializmusra és az elszabadult bevándorlásra.
Egy új társadalmi tanulmányban (Vi krigar mot svenskarna; Hadat viselünk a svédek ellen) fiatal bevándorlókat kérdeztek meg a sok nehézséggel küzdő Malmöben, hogy miért bűnöznek. Habár ezt nem jelentik ki, a bevándorlók közötti bűnöző nagy része muszlim. Azon ritka esetek egyikében, ahol a svéd sajtó felfedte a valóságot, az Aftonbladet újság pár évvel ezelőtt jelentette, hogy a leginkább bűnöző hajlammal rendelkező etnikai csoportok 90 százaléka muszlim országokból jött. A tavaly tapasztalt malmöi rabláshullám része a "svédek elleni háborúnak". Legalábbis az immigráns háttérrel rendelkező fiatal rablók ezt a választ adták Petra Åkessonnak, aki a szociológiai tézisével kapcsolatban interjúvolta meg őket.
|
|
Világszerte nő azoknak a száma, akik szerint óriási hiba volt tisztán politikai okokból annak az országnak adni a labdarúgó világbajnokság rendezési jogát, ahol gyakorlatilag a kormány hallgatólagos támogatásával irtóhadjárat folyik a fehér bőrű lakosság ellen. A néger hatalomgyakorlás katasztrofális következményeképpen jelenleg Dél-Afrika "dicsekedhet" a világ egyik legmagasabb bűnözési arányával. Az apartheid megszűnése növekvő bűnözési hullámmal járt együtt. A bűnügyi összesítések annak ellenére mutatnak évről évről romló riasztó számokat, hogy a statisztikákat a Magyarországon is jól ismert szocialista módszerekkel minden évben kisminkelik, szándékosan félrevezetve ezzel Dél-Afrikában is a hazai és nemzetközi közvéleményt.
A dél-afrikai Üzleti Kamara ügyvezetője, Piet Liebenberg egyik újságnyilatkozatában kifejezte aggodalmát, hogy a növekvő és lassan ellenőrizhetetlenné váló bűnözés a gengszterek országává teszi hazáját. Tizenhét másodpercenként követnek el egy-egy súlyosabb bűncselekményt, 29 percenként történik gyilkosság. A gyilkossági ráta ötszöröse az Egyesült Államokban tapasztaltnak. Nem jobb a helyzet a többi bűncselekménnyel sem. 1994-ben 10 százalékkal nőtt a fegyveres rablások, 56 százalékkal a bankrablások és 35 százalékkal a fegyveres, erőszakos autórablások száma. A rendőrség jelenleg 22000 pénzügyi csalással foglalkozik, összesen hétmilliárd rand (280 milliárd Ft) értékben.
|
|
Egész városnegyedek úgy néznek ki, mint a Közel-Kelet. A nők lefátyolozva mennek, a főpolgármester muszlim és a sária érvényben van mind a bíróságokon, mind a színházakban. Egy széleskörű jelentés Európa legliszlamizáltabb városából.
Feyenoordban mindenhol láthatóak a lefátyolozott nők, amint átszaladnak az úttesten. Mindenféle kapcsolatot kerülnek, különösképpen a férfiakkal még a szemkontaktust is lkerülik. Feyenoord egy olyan város, ahol 70 nemzetiség él együtt. Ez egy olyan terület, ami támogatásból és lakónegyedi építkezésekből él és itt a legnyilvánvalóbb, hogy Hollandia - az összes megkülönböztetés elleni törvény és morális felháborodás ellenére - egy teljesen szegregált társadalom. Rotterdam egy új(jáépített) város, miután a Luftwaffe kétszer porrá bombázta a második világháború alatt. Amszterdamhoz hasonlóan ez is a tengerszint alatt van, de a fővárossal ellentétben itt nem létezik a felelőtlen nemtörődömség imázsa. Rotterdamban nem a prostituáltak és neonfények uralják a városképet, hanem a halal (az iszlám étkezési előírásainak megfelelő)ételeket áruló arab boltok. Mindenütt ott vannak a casbah kávéházak, az utazási ügynökségek, amelyek Rabatba és Casablancába kínálják a repülőjáratokat, a Hamasszal szolidáris plakátok és a holland nyelvtanulással kapcsolatos ajánlatok.
|
|
Angliában újabb megrendítő erejű frászt kapott a multikulti és a politikai korrektség. Alig két évtizedig tartó és bagatell 10 millió fontot (kb. 4 milliárd forintot) felemésztő, tehát bravúrosnak éppen nem mondható nyomozás után az inkompetencia terén, úgy tűnik, magyar kollégáik babérjaira törő Scotland Yardnak végül sikerült lefülelnie azt az 52 éves istenfélő (ebed Jahve) néger családapát, aki legalább 200 idős korú fehér nő és férfi sérelmére követte el rémtetteit Londonban, megerőszakolva, bántalmazva és kifosztva áldozatait.
Ha a végeredményt nézzük, persze valóban bravúrról beszélhetünk, hiszen a filmekben mutatott teljesítményükkel ellentétben mégsem annyira vérprofi brit kopók az általuk köröztetett fantomkép alapján – hivatalosan legalábbis (píszí kötelez?) – mindvégig egy 20-30 év közötti, fehér delikvens után folytattak hajtóvadászatot, pedig már jó ideje rendelkezésükre állt a potenciális tettes genetikai profilja, tehát elvileg tudniuk kellett (volna), hogy színes bőrűről van szó. Legdurvább az egészben, hogy négy éve egyszer már letartóztatták a gyanúba keveredett Delroy Grantet, de aztán valamiért mégis futni hagyták. Talán mert a környezetében példamutatóan istenfélő embernek ismerték?
|
|
Az afrikai országban a gyors meggazdagodás reményében egyre többen bíznak a lemészárolt gyerekek testrészeihez kötődő rítusokban. A BBC tényfeltáró anyaga szerint Ugandában folyamatosan nő a rituális célú gyermekgyilkosságok száma. Az afrikai országban elterjedt hiedelmek szerint a gyerekek szervei szerencsehozó talizmánokként használhatók. Az ugandai emberáldozat-elleni munkacsoport jelentése szerint a bűncselekmények szorosan összefüggnek az ország javuló gazdasági helyzetével és azzal a babonával, hogy a mágia révén gyorsan meg lehet gazdagodni.
A BBC stábját az egyik sámán elvezette a titkos szentélyéhez, és elmondta, hogy az ügyfelei rendszeresen elrabolt gyerekek vérével és testrészeivel jelentek meg, hogy azokat a szellemek elfogyasszák. Egy volt sámán – aki ma már a gyermekek feláldozása ellen kampányol – elismerte a tévéseknek, hogy mintegy 70 gyermeket mészárolt le, köztük a saját fiát.
|
|
Egy zsúfolt és türelmetlen városban, mint London, a következő eset nem váratlan, de a sértés, amit a fejemhez vágtak, igencsak meglepett. Egy csapat muszlim legidősebb férfitagja, aki a szokásos nevetséges muzulmán maskarában volt, egyenesen a szemembe nézett és egészen tiszta angolsággal mondta, hogy "takarodj az utunkból, te hitetlen rabszolga!"
Négy nappal ezelőtt, miközben megpróbáltam használni a kártyámat az egyik ATM-nél a metróban, arabok támadtak rám. Úgy nézett ki, hogy a rám szánt 10 másodpercnél többet töltöttem az automatánál és három termetes férfi félrelökött. Amikor mindezt szóvá tettem, akkor szó szerint lenyomtak a padlóra és elkezdték használni az automatát.
El lehet képzelni, hogy hogyan éreztem magam, miután a saját fővárosomban így megsértettek. Csak nagyon nagy erőfeszítések árán tudtam féken tartani magam, nehogy csináljak valami olyat, amit esetleg később megbánnék.
|
|
A hideg háború után valószínűleg az volt a baloldaliak legravaszabb húzása, hogy multikulturális bevándorlást támogató pártokba tömörültek és elkezdték importálni a szavazókat külföldről. Mi több, még azt is elérték, hogy az ellenzéket rasszistának, bigottnak és szélsőségesnek állítsák be a közvélemény előtt. A baloldaliak és a muszlim bevándorlók között egy új, kényelmes szövetség kezd kialakulni Európában.
Az alku úgy néz ki, hogy a baloldali pártok új "klienseket", vagyis szavazókat kapnak, ezért cserébe támogatással és privilégiummal látják el a muszlimokat, valamint viszonylag nyitva tartják a határaikat az új muszlim bevándorlók előtt. Mint ahogy egy muszlim mondta: "azért a szocialistákra szavazok, mivel több pénzt kapok tőlük". A baloldal alapjában véve egy új népet választ és lecseréli a már létezőt egy olyanra, amely jobban rokonszenvez az irányelveivel.
|
|
A Hollywood által újabban sorozatban gyártott feminista szappanoperák távolról sem tükrözik az egyedülálló nők valós helyzetét az USA-ban, legalábbis a szingliállomány döntő többségét kitevő néger nők esetében semmiképpen. Amerika a házasság intézményéhez való hozzáállása tekintetében is drasztikusan kettészakadt.
Egyik oldalon prosperál a normális családmodellt preferáló, vagyis gyermekvállalás előtt a diploma megszerzésére és házasságkötésre törekvő népesség, míg a másikon vegetál egy sajátságos „faji szubkultúra”, amelyben a lehetőleg minél korábban, egyedülálló anyaként világra hozott gyermekek és a csonka családok szokása dívik. Ez a két Amerika úgy él egymás mellett, hogy egymásról lehetőleg tudomást sem vesz: az előbbi egyre növekvő szeletet hasít ki magának a jórészt általa megtermelt nemzeti össztermékből, az utóbbi egyre mélyebbre süllyed a szegénységbe, a társadalmi élősködésbe (szociális segélyek) és az erkölcsi sanyarúságba.
Politikailag igencsak korrekt hangvétele ellenére a sorok közül mégis ez a kép bontakozik ki Kay S. Hymowitz Házasság és kaszt Amerikában (Marriage and Cast in America. Separate and Unequal Families in a Post-Marital Age, Ivan R. Dee Publ., 2007 Chicago) című tanulmánykötetéből, amelyben a szerző az oktatási és ifjúsági kérdések szakértőjeként az amerikai fekete közösség válságáról készít diagnózist, elgondolkodtató áthallásokat és felhasználható tanulságokat fogalmazva meg az európai és magyar olvasók számára is.
|
|
Henryk M. Broder német szerző nemrég azt mondta a De Volkskrant holland újságnak (2006. október 12.), hogy azok a fiatal európaiak akik szeretik a szabadságot, jobban teszik, ha kivándorolnak. Európa, ahogy ma ismerjük, 20 év múlva már nem fog létezni.
Miközben egy berlini kávéház teraszán üldögéltünk, Broder rámutatott a többi kuncsaftra, és melankólikusan megjegyezte: a tegnap világát látjuk. Európa muszlimmá válik. Broder, aki 60 éves, már nem fog kivándorolni. "Ahhoz én már túlságosan öreg vagyok" - mondta. Viszont arra ösztökélte a fiatalokat, hogy "költözzenek Ausztráliába, vagy Új Zealandra. Ez az egyetlen lehetőség, ha el akarják kerülni azokat a bajokat, amelyek miatt az öreg kontinens lakhatatlanná fog válni."
|
|
Hispaniola szigetét, amelynek nyugati részét ma Haiti foglalja el, Kolumbusz fedezte fel 1492-ben. Miután a spanyolok kiirtották az indián őslakókat, afrikai rabszolgákat hoztak az ültetvényeken való munkára. 1697-ben Spanyolország átengedte Franciaországnak ezt az alig dunántúlnyi területet, és néhány évtized múlva Haiti már elhomályosította jólétben a többi karib-tengeri francia gyarmatot, és a világ vezető cukortermelőjeként jelentős haszonhoz juttatta az anyaországot. Földjei termékenyek, ültetvényei jól szervezettek voltak.
De mi történik egy virágzó földművelő gazdasággal, ha néger forradalmárok lemészárolják vagy elüldözik a fehér földbirtokosokat, elpusztítják az ültetvényeket és az állatállományt, ily módon téve nemzeti örökséggé a hanyatlást, a pusztítást, az öldöklést és a káoszt? Nincs erre jobb prototípus, mint a karib-tengeri egykori francia gyarmat, Santo Domingo, amelyet manapság inkább a zombik országaként, Haiti név alatt ismernek, a történelemben ugyanis kevés gazdasági-politikai szerveződés élt át ilyen drámai felemelkedést és hanyatlást.
|
|
Svéd lányok, Jenny és Linda épp egy szilveszteri bulira mentek, amikor négy szomáliai bevándorló megtámadta, megerőszakolta és félholtra verte őket. Svédország legnagyobb újságja úgy írta le támadókat, hogy "két svéd, egy finn, és egy szomáliai férfi". Ez is bizonyítja, mennyire nyomasztó az informális cenzúra Svédországban, ha bevándorlókról van szó. Meglepő gyakorisággal jelentenek hasonló incidenseket, olyan gyakran, hogy vannak olyanok, akik attól félnek, hogy Svédországban a törvény és a rend teljesen összeomlik.
Svédországban a nemi erőszakkal kapcsolatos vádak alig több, mint húsz év alatt megháromszorozódtak. Manapság hatszor annyi nemi erőszakot követnek el 15 éven aluli gyermekek ellen, mint egy emberöltővel ezelőtt. Mindenféle más erőszakos bűncselekmény szintén nagyon felfutott. A rend szinte minden városi és elővárosi területen kezd összeomlani. Itt kell megjegyezni, hogy a Bűnmegelőzési Bizottság (Crime Prevention Council) szerint négyszer akkora az esélye annak, hogy egy ismert nemi erőszakoló külföldön született, minthogy Svédországban. A nemi erőszakot elkövetők között az algériaiak, líbiaiak, marokkóiak, és a tunéziaiak viszik el a pálmát.
|
|
2005. október 27-én két tizenéves, Ziad Benna (17) és Banou Traoré (15) egy elektromos elosztóállomásba menekültek Párizs egyik külvárosában, Clichy-sous-Bois-ban. A rendőrök elől bujkáltak, akik azért mentek be az külvárosba, hogy egy rablást vizsgáljanak ki. Azt senki sem tudja hogy a fiúk miért menekültek és másztak át az elosztó három méter magas kerítésén, de az eredményt még egy viszonylag intelligens iskolásfiú is kitalálhatta volna: agyonvágta őket az áram.
Amikor a tűzoltók megérkeztek, hogy elvigyék a holttesteket, valami olyasmi történt amit minden viszonylag intelligens francia politikus előre láthatott volna. A környékbeli gengek megtámadták a tűzoltókat és a rendőröket, elkezdtek törni zúzni és több tucatnyi autót gyújtottak fel. Az elkövetkezendő éjszakákon ez megismétlődött, amikor iskolákat, üzleteket, és éttermeket gyújtottak fel. Először a sajtó nem törődött sokat a zavargásokkal. Ilyen és ehhez hasonló dolgok mindennaposak a főleg bevándorlókkal és azon belül is muszlimokkal teli külvárosokban, amik minden jelentős francia várost körülvesznek.
|
|
|